Amatőr főzőverseny Gyomaendrődön

VI. Főzzünk, együnk, fürödjünk együtt!

„Cégek” és családok főzőversenye

Gyomaendrődi Liget Gyógyfürdő és Kemping

Immáron hatodjára rendezték meg ezt a kedves, családias és igen jó hangulatú amatőr főzőversenyt,  Toldi Balázs, Gyomaendrőd polgármestere fővédnökségével. Vad-hal ételekkel, pörköltökkel, és egyéb finomságokkal lehetett nevezni. Én már másodjára voltam olyan szerencsés, hogy zsűrizhettem az elkészült ételeket, Dan Birta (Bihari Napló szerkesztője), Mihai Nichitescu (MN Reklámiroda Vacante Ungaria tulajdonosa), Tímár Attila, Lehoczkiné Tímár Irénke, Metzker Krisztina társaságában és Mészáros Vendel elnökségével. Széles palettán mozogtak a kreációk, ötletesek, szépen tálalt fogások kerültek elénk, igen megnehezítve a dolgunkat a végső rangsor kialakításánál. Ennek a versenynek csak győztesei voltak, hisz a szeretteinkkel, barátainkkal tölthettünk el egy vidám, zenés napot, evéssel, ivással, fürdőzéssel és a végén a Desperado fellépésével.

Mindenkit biztatok, hogy a következő alkalmat ki ne hagyja!

http://www.ligetfurdo.hu/

https://www.facebook.com/ligetfurdo/?fref=ts

Fotók: Fazekas Erika

A versenyről több fotó található még a Cafe Crema facebook oldalán:

https://www.facebook.com/pg/Erikanetcafe/photos/?tab=album&album_id=668460483352778

Együnk egy jót – Gyöngyhalász Étterem

Gyöngyhalász Étterem – Mezőtúr

Idénysaláta, hallé, 2 személyes tál (grillezett csülök, rántott harcsa, göngyölt virsli, bársonyos csirkemell, sült burgonya), és az elmaradhatatlan kávé.

Fotók: Fazekas Erika

Az étterem facebook oldala:

https://www.facebook.com/gyongyhalasz.etterem/

Kiránduljunk Póstelekre

Pósteleki erdő

6,5 kilométerre Békéscsabától van egy gyönyörű park rommal, kerttel, kis tóval. Találhatunk ott egy csárdát is, ha megéheznénk. Érdemes odatelefonálni előre, ha be szeretnénk ülni, mivel legtöbbször teltház van, vagy éppen rendezvényt bonyolítanak a festői környezetben.

Póstelek a XIX. században a Wenckheim-család birtokához tartozott. 1895-ben Wenckheim Krisztina (1874-1970) grófnő és a sárvár-felsővidéki gróf Széchényi Antal (1867-1924) házasságkötésük alkalmából, hozományul kapták Krisztina szüleitől a birtokot.

1906-1909 között épül fel a kastély és 1920 végére a park is elkészült. A kb. 14 hektáros tájképi kertben tölgyes-kőrises faállomány, egyéb ritka és értékes faegyedek, tűlevelűek, buxusbokrok és különböző örökzöldek kaptak helyet. Úszómedencét, tavirózsákkal díszített csónakázótavat létesítettek a lélek és a test felfrissülésére. A szemet pedig 600 rózsafaj, mintegy 40000 rózsatővel gyönyörködtette.

Sajnos a kastély nem ért meg hosszú történelmet, 1944 őszén a grófi család elhagyta a kastélyt, a környékbeliek pedig kifosztották, felgyújtották, építőanyagait széthordták. Majd 1983-ban egy munkásőrségi gyakorlaton felrobbantották. Ami megmaradt az épületből balesetveszélyes, látogatáskor óvatosságra intenék mindenkit.

1989-től a park természetvédelmi terület. Különleges fafajai között vasfa, vörös levelű bükk, mocsári bükk és hatalmas kocsányos tölgyeket is találhatunk. Jellemző, hogy a növény és fa fajgazdagságnak köszönhetően a legkülönfélébb gombafajok is megtalálhatóak a parkban.

A parkban tűzrakóhelyek, padok vannak kihelyezve. Találhatunk itt még homokos és füves focipályát, állatsimogatót, játszóteret és egy játékparkot is. A bejáratánál egy hangulatos büfé kapott helyett. Tervek között pedig szerepel két futópálya kialakítása is.

A szabadidőnket igen tartalmasan tudjuk eltölteni itt, és cserébe vigyázzunk a környezetre, az élőlényekre, hisz nagyon szép és ritka zöld foltja Békés megyének.

http://postelek.com/

http://www.wenckheim.hu/postelek.htm

Fotók: Fazekas Erika

Fotók Póstelek gombáiról a Cafe Crema facebook oldalán:

https://www.facebook.com/pg/Erikanetcafe/photos/?tab=album&album_id=660656957466464

 

Miért éppen Alaszka? 4. rész

Sitka

Sitka a Baranov-sziget nyugati partján és a Japonski-szigeten fekszik. Korábban, Novoarhangelszk néven Orosz-Amerika fővárosa, majd miután az amerikaiak megvették a területet, 1867-től 1906-ig Alaszka székhelye volt. 2000-ben lakossága 8835 fő volt, az állam ötödik legnagyobb városa.

Novoarhangelszket, az Orosz-Amerika kormányzója, Alekszandr Baranov alapította, 1799-ben. Az oroszok állandó harcban álltak a terület őslakosaival a tlingitekkel. 1804-ben legyőzték őket, majd fokozatosan kitelepítették a területről. A 19. század középén Sitka volt a legjelentősebb kereskedelmi kikötő Észak-Amerika csendes-óceáni partján, a szőrmevadászok áruja innen jutott el az európai és ázsiai piacokra. Ma is láthatóak az orosz történelem nyomai.

Itt található, többek között, az Alaszkai Egyetem campusa, egy, a második világháború alatt épült, légi bázis, épületeit ma egy gimnázium és a parti őrség használja és a Kruzov-szigeten található a mindössze 970 m magas Mount Edgecumbe, egy régóta kialudt vulkán (utolsó kitörése mintegy 3800 évvel ezelőtt lehetett).

http://www.sitka.org/

https://www.tripadvisor.co.hu/Attractions-g60966-Activities-Sitka_Alaska.html

Fotók: Fazekas Erika

Még több fotó a Cafe Crema facebook oldalán:

https://www.facebook.com/Erikanetcafe/

 

 

Miért éppen Alaszka? 3. rész

Juneau, Alaszka fővárosa

Juneau-t 32739 fő lakja (2017.08.19.), népessége körülbelül 6000 emberrel nőhet a májusi és szeptemberi hónapok között idelátogató óceánjárók utasaival. Alaszka második legnagyobb városa, rengeteg programmal. A település a Gastineau-csatorna mentén található, a Junau-hegy lábánál fekszik, és a Douglas-szigetet is magában foglalja.

Területét eredetileg a tlingit indiánok auke törzse lakta. 1880-ban, Joe Juneau and Richard Harris, két talajkutató, verte fel itt a sátrát. Miután a tlingit törzsfőnök Kowee iránymutatása alapján aranyat kerestek, majd találtak is, egy év múlva már egy egész falut tett ki az idesereglő aranyásók tömege. A második világháború előtt, itt volt található a világ három legnagyobb aranybányája, ahonnan 158 millió $ értékű aranyat termeltek ki.

1906-ban lett az állam központja, miután az addigi székhely, Sitka vesztett jelentőségéből. 1959-ben, Alaszka tagállammá válása után, és az alaszkai olajmezők feltárásával fejlődése lendületbe jött. Ez a fejlődés az 1990-es évekre lassult csak le. Manapság gazdaságának meghatározója a bányászat mellett a kormányzás és a turisták.

http://www.juneau.com/

http://www.juneau.org/

http://juneauempire.com/

https://www.tripadvisor.co.hu/Attractions-g31020-Activities-Juneau_Alaska.html

Fotók: Fazekas Erika

Még több fotó a Cafe Crema facebook oldalán:

https://www.facebook.com/Erikanetcafe/